Telenor Research kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: Telenor Research
Jön az 5G, előretör a mesterséges intelligencia és a kiterjesztett valóság
Tavaly a vezető nélküli járművek, a mesterséges intelligencia, a big data és a kriptovaluták dominálták a technológiai híradásokat. A Telenor Csoport kutatással foglalkozó szervezete, a Telenor Research kutatói és technológiai elemzői szerint e sokat emlegetett megoldások egy része idén kereskedelmi forgalomban is elérhető lesz. Íme a 2018-as év legmeghatározóbb fogyasztói trendjeinek listája.
Cikkgyűjtő
További híreink
Továbbra is Christian Klein az SAP első embere
Az SAP SE bejelentette, hogy három évre, 2028 végéig meghosszabbította Christian Klein vezérigazgatói megbízatását és igazgatótanácsi tagságát. A társaság egyúttal meg is erősítette Klein szerepét, az Igazgatóság elnökévé nevezve őt ki, korábbi szóvivői státusza helyett.
Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció
Komoly szakmai kritériumok alapján választotta ki a világ 250 legjobb EdTech cégét a TIME magazin és a Statista. A hétezer cégből két pillérre – a pénzügyi erősségre és az iparági hatásra – épülő pontrendszer alapján állították össze a listát, amelyen a magyar Xeropan az előkelő 35. helyet szerezte meg, az európai cégek között pedig a 11. lett és egyben az egyetlen magyar vállalat a nemzetközi ranglistában.